HitvallásModellTáj-ember...MakroMűvésziDiavetítésKapcsolat

 

Képtörténet:


"... Egy mese is társul ehhez a hét fához, ehhez a hét tölgyfához, melyet a "hét vezér fájának" neveznek. Valamikor, amikor Európa nagy részét még jég borította, volt egy természeti szépségeiben érintetlen medence. Ezt a medencét, az ÉDEN-t - azaz szó szerinti jelentése szerint a "sík vidéket" - egy magas hegyek által alkotott karéj ölelte körbe, s védelmezte a benne lakó Életet a jeges szél ostromától. Minden bőségesen megtermett itt, jóval több, mint ami a benne lakó embernek ne volna elég. A hegyek lankáin mindenféle érc és ásványi anyag megtalálható volt, hogy szolgálja a védelmében meghúzódó ember kultúráját. S egy folyó is eredt eme érintetlen természet, a VAD KERT megöntözésére ..."



Modell:
      Iványi Melinda
Stílus & Fotó:
      Pelzo
Ruha:
      Iványi Szabóság
Helyszín:
      Az Árpád-házi királyok ősi vadászhelyén, Vad-Kert-en
Időpont:
      2007 február


photopelzo.xszerver.hu


"... Egy folyó eredt az Édenből, mely benne négy ágra szakadt. Valamikor ez volt a fehér ember hazája, s az emberiség bölcsője."A hét vezér fája" Vad-Kert-en Majd megváltozott minden, a hegyek ormán fölolvadt a jég, s az ilyet még sosem nem látó ember kíváncsian túlmerészkedett rajta, meg akarta azt is szerezni, ami sosem lehetett az övé. Hátrahagyta hát azt a csodát és harmóniát, ami korábban könnyűszerrel az ölébe hullott: elvándorolt innen a szélrózsa minden irányába. De élete is hamar megváltozott, már vérének verejtékével kellett a földet megművelnie, ha tőle táplálékot remélt. Művelte volna és alkotott volna tárgyakat, ha lett volna mivel. Az ottani hegyek nem adtak oly sokféle ércet és ásványanyagot egy helyen s egymás társaságában. Volt kincs ott is, de minden hegycsoport csak egyféle ásványi érccel szolgált, a másikért hihetetlen messzire kellett menni. De ha a „másik” már megvolt, akkor az „egyik” tűnt igen messze. Szétvándorolt, tovatűnt ez az emberi faj mindenfele. S immár védelmeznie kellett azt a keveset, amije megvolt, s harcokat kellett indítania annak megszerzésére, ami a máshol lakó embertársának megvolt, de neki hiányzott. A testvérek, s a belőlük származó nemzedékrendek egymás ellenségeivé váltak, s először jelenik meg az emberiség történetében a testvérgyilkosság. Kezdetben ennek a fajta emberiségnek még egyféle beszéde és egyféle írása volt, de a különválás, a megszerzésvágy és az egymás szemében való gyűlölet különbözővé tette őket: immár nem értették meg egymás beszédét. Nemzedékről nemzedékre egyre kegyetlenebb világ jött el, de mindenfelé az öreg bölcsek egyféle történetet meséltek EGY OLYAN HAJDANI VILÁGRÓL, AMIKOR MÉG ISTENI HARMÓNIÁBAN ÉLT MINDENKI. Megszületett, és mivel mindenki erre az idillikus állapotra vágyott, így fentmaradt a paradicsomi Édenkert története, mely elmeséli az emberi származás eredetét, a különböző népek valamikori testvérekként egyek voltak. Az idő múlt, s e történetbe vetett HIT átalakult. Mígnem már csak egy nép értette e történet EREDETÉT. S a hagyományt is ápolta, hiszen minden évezredben legalább egyszer küldött törzseket a hajdani övéi közé, a Kárpátok ölelte „sík vidékre”. Az onnan visszatérő követek valóban biztattak, a TÖRTÉNET IGAZ, „ők és mi egyek vagyunk”, „közös tőről szakadtunk”, „egy apától és egy anyától származunk”. Mígnem ezt az utolsó népet is utolérte a sors, vagy elpusztul vagy kénytelen elhagyni lakhelyét. Hová menjenek, hova legyenek ? Nem volt más megoldás, hinni az isteni gondviselésben, hinni egy régvolt történetben. A fejedelem így döntött: hét törzsével visszatér oda, ahonnan az idők emlékezete előtt származott. Jól döntött, mert a népe megmaradt és termékeny vidékre bukkant. A hegykoszorú, mely körbevette e földet, megvédte immár e népet. A hegykoszurú, melyből négy folyó-ág csörgedezett valóban egyként egyesült e hatalmas kert megöntözéseként. Minden igaz, ami az emlékezetükben megmaradt ! Az évezredek múlásával az ősfolyó máshol vitte útját, azonban a visszatérők, a „HAZATALÁLÓK” ragaszkodtak a régi mederhez. Bár mások primitívnek titulálták őket ezmiatt, s ezt vágták a fejükhöz: „nem tudjátok, hogy nálatok dél felé folyik a Duna ?!”A Kárpát-medence régi magyar térképe az Ős-Duna mederrel. Tudták. De az ő országuk, az Ő HAZÁJUK egy másik világ volt, s ragaszkodtak ehhez a képhez a térképeiken is. Ez az ősfolyam meder volt az ÉLETFÁJUK, amit választottak immár „a kertnek közepette”. S egyben ennek az ősfolyam medernél elhelyezkedő TÖLGYFA, s tölgyfaerdő volt az Életfájuk. Szent volt az erdő mely egy Ős-Világból megmaradt. Szent volt nagyon ez az eredeti állapotú természeti világ, ez az érintetlen, s megfoghatatlan szépségű VAD-KERT. Majd évszázadok múlva idegenek birtokolták itt a területet. A régiek közül kevesen maradtak. Majd fölszabadultak, de hiába, mivel az övéik közül is olyan emberek telepedtek ide, akik nem ismerték e történetet. Hadakozniuk kellett mindenki ellen, védeni kellett az ÖRÖKSÉGET, az erdőt. Sokan csodálták is őket a megőrzött emlékeikért. De új nemzedék jött, amely már egyáltalán nem hallgatott a régiek szavára, nem is figyelt oda, mivel „ők” már csak TECHNIKÁT láttak. Az évezredek lovát felváltotta a vasparipa. VASUTAT álmodtak ide, de ez sokba került, fizetni kellett érte. Nagy volt az ár: AZ ERDŐ ! Talpfák készültek belőle a vas-sín alá. Kivágták az összes fát, s ezek híján a régi történet már nem volt érthető. Hét csemete titokban mégis túlélt mindent, s mindenkit. Álom ez, vagy valóság ? Ma már csak a HÉT VEZÉR FÁJA emlékezik és emlékeztet erre a történetre..."

 



Copyright (c) 2007-2012

photopelzo@indamail.hu